Edit Nagy kreatív napló

3 vágás, 1 varrás

Évente szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a gyereknek szekrénye van, abban pedig ruhák. Optimális esetben a gyerekeknek van egy olyan tulajdonságuk is, hogy növekednek. Nekünk meg dolgunk van, mert a kinőtt ruhákat át kell válogatni. Ha van azonos nemű másik gyermekünk, akkor átkerülnek egy másik polcra, vagy szekrénybe. Egyéb esetben keresünk a családban, baráti társaságban egy lehetséges örökbefogadót, vagy valamelyik segélyszervezetnél kötnek ki ezek a ruhadarabok. (Tudom, hogy van pár üzleti vénával ellátott anyuka, akinek továbbértékesítésre is van energiája, de nem gondolnám ezt általánosnak.)

 

Nálunk mindig akad egy-két olyan póló, amihez annak ellenére ragaszkodunk, hogy már a mérete nem az igazi. Előfordul, hogy a mintája, anyaga tetszik nagyon, vagy túl sok a hozzá fűződő élmény. Az ok mindegy is, a lényeg, hogy nehezen engedjük el. Nézegethetjük még egy ideig, de inkább használjuk!

 

Keresgéltem, rátaláltam, megcsináltam.

 

Pólóból „táskát” varázsolni végtelenül egyszerű dolog. Akár egy gyerek is el tudja készíteni. Semmi másra nincs szükség, csak ollóra, tűre, cérnára és egy adag bátorságra. Ha van varrógéped, azzal gyorsabb leszel, ha nincs, azzal sincs baj. A póló méretétől függ, mi fog elférni benne. Elképzelhető, hogy csak néhány apróság, vagy a felszerelés egy-egy különórára, de egy férfiember pólójával már bevásárolni is mehettek.

 

20150731_132437

 

20150731_132536

 

Szeretnéd látni, hogy milyen egyszerű? Ennyire!

1106ebee2cac7872f6b882bf77453ed7

Képek: saját és Pinterest

 

 

 

Hűsítő sorok

Hiszek abban, hogy nem történnek véletlenül dolgok. Amire szükséged van, ami neked való, az szembe fog jönni. Nincs másra szükség, csak engedd, hogy vezessen a saját belső hangod. A pici csengettyű mindig jelezni fog.  Bárhol megszólalhat, éppúgy egy fontos döntési helyzetben, mint a csokis polc előtt a boltban, ahová vásárolni jársz.  Tessék bátran fülelni!!!

 

Legutóbb a könyvtárban hallottam. Oda a gyerekek is szívesen tartanak velem. Válogatunk, nézelődünk, olvasgatunk. Ha kedvük van mesét hallgatnak, vagy társasjátékozunk. Egy ilyen lazulós szombat délelőtt már hónunk alatt a kiválogatott könyvekkel épp a kölcsönzős pulthoz tartottunk, amikor az egyik polc felől éktelen csilingelés hallatszott. Újra odanéztem és a világoskék borító ott volt, de nagyon. Be kell állnom a sorba és megjegyeznem, hogy a borító igenis fontos. Egy mágnes. Lehet egy könyv akármilyen jó, ha nem szólít meg akkor az ott fog maradni. Kivéve, ha épp azt keresed. (Lehet, hogy egy pénteken elosontam volna a polc előtt, de ez egy szombat volt. Egy ráérős, csak a miénk szombat. Nem az a „Te jó ég! Takarítani kell és a mosógép is leállt” szombat.) A kékségből kiemelkedett egy olló, gombok, cérnák, bőrönd, cipő 😉 Leemeltem, megnézegettem. Éreztem, hogy ez nem lesz egy Dosztojevszkij, de ki is vágyik arra ebben a nagy melegben? „Csajosnak” tűnt, olyannak, amit a lopott félórákban, vagy már késő este is olvashatsz elalvás előtt, és nem kell a szabadidődet szorongással töltened. Átment a rostán, bekerült a kupacba.

 

Otthon azután megismerkedtünk, Dóra és én. Először akkor mosolyogtam, amikor kiderült a főhősről, hogy ő egy huszonéves lány, aki petárdamanókat varr. Jól nevelt manókat, akik strapabírók, akikkel lehet játszani, aludni, vacsorázni. Ezeket a kis lényeket Kornival, az őt mindenben támogató, gyermekét egyedül nevelő barátnőjével árulja egy téli kézműves vásár standján. Persze a kreativitás ebben a világban még nem kielégítő, ezért az útkeresésében Dóránk jógát is oktat egy közeli teremben. A szülei is nagyon helyesek. Naná, hogy az édesanyja pszichiáter, de igyekszik a lehető legritkább esetben analizálni saját gyermekét. Az édesapja? Őt imádom!! Persze a sors egy majdnem tökéletes álompasit is kerít. Amikor már azt hinnénk, hogy „minden szupi szuper”, azért szembesülünk vele, hogy ez a regény is egy magyar író tollából született. Egy igazán optimista, de mégis csak magyar író tollából, aki nekem tetsző humorral nyúlt a karakterekhez és dialógusokhoz.

 

Szeretni fogod, ha valamilyen formában alkotsz, ha keresed az utad. Keserédes gondolataid lehetnek, ha még nincs meg a nagy Ő, vagy ha már ott van melletted. 

2015-07-11 10.39.12

A könyvek megóvásához remek ötlet egy borító varrása. Az egyik ismerősöm egy ilyen borítóval akarta meglepni a barátnőjét, aki imádja a katicákat. Megmutatom, milyen lett. Az internet remek leírásokat rejt, a méreteket szabadon módosíthatjuk. Filcből akár gyerekekkel is pillanatok alatt elkészíthető, amit kedvük szerint díszíthetnek pl. gombokkal, gyöngyökkel, hímzéssel.

20150228_124012

 

 

20150228_123822

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!