Az egész történet egy lóval kezdődött. Meg Évivel, akivel volt egy közös munkánk. Akkortájt indították a Padlás Varrást. Úgy gondoltam, hogy na ez egy igazán nekem való program. Csajok között kreatívkodunk, és 1 db ló (a kb. 30 mellé) még igazán elfér otthon. Így szabaddá tettem magam a soron következő foglalkozásra. Mamikánk jött, én mentem…
Liftezni is kellett, mert a Padlás tényleg a padláson van ám! Pogácsa illat lengte körbe a nagy szabászasztalt, és a varrógépek megfeszített cérnáikkal várták, hogy elszabadulhassanak.
Persze a szokásos módon gyorsan bemutatkoztunk és még gyorsabban felejtettük el egymás nevét. (Nem tudom, más hogy van ezzel, de én hajlamos vagyok arra figyelni, hogy érthetően mondjam el a nevem, majd miközben örülök, hogy ez sikerült, addigra már ott szemben az a másik ember rég elmondta a sajátját. Ilyenkor jön a következő lépés, az információ beszerzése! Figyelni kell arra, hogy ki fogja az illetőt a nevén szólítani. Ha a társaság kellően nagy, ez elég komoly kihívás!)
Zsuzsi bemutatta az ő lovát, amit már előre megcsinált, hogy tudja pontosan mennyi idő alatt készülünk majd el vele. Előkészítette a nagyon szép – nagggyyyooon drága – textileket, amiből választhattunk. Ez volt talán az első pont, amikor is a „3 óra alatt meglesz ez” gondolat átértékelésre került. Egy jó fél óra alatt végül mindenki kikötött a saját anyaga mellett.
Belevágtunk.
„A fejébe neeeee, mert az nem jó!”
Kisajátítottam a zöld ollót. Meg voltam róla győződve, hogy én csak használom, de egy idő után kiderült, hogy azt csak én használom… Nem bántam, mert az egy igazán jó olló ám!
Évi mondta, Zsuzsi (két tea, kávé között) mutatta, Móni megcsinálta, ha valakinek nem ment.
A varrógépek egyenesen varrtak… volna, ha hagyjuk. Pont ott varrtunk és pont addig. Ez különösen fontos volt az állat hátsó részénél, mert egyébként a végeredmény olyan lett volna, mintha kancánk már a tágulási szaknál tartana. (Én kérek elnézést, de a csapatban – szinte – mindig van valaki, aki éppen babát vár, vagy éppen szült, vagy éppen szoptat, vagy éppen elválaszt, így ez a hasonlat igazán kézenfekvő.) Amikor ezzel végeztünk, jött a tömés. Annyira szépen kikerekedtek a pacik.
Már csak néhány fontos apróság volt hátra, mint a fülek, a sörény és a farok. Ezeket szigorúan ülve kellett felvarrni, mert kézzel csak ülve öltünk. Ehhez Évi ragaszkodik, és Ő már csak tudja, mert neki papírja is van erről.
Majd jöhettek a hímzett szemek, és megszületett a “handmade” LÓ! Én varrtam. Nagyon élveztem. Azt is, amikor hazaérve Annám magához szorította és örült. Nagyon örült. Ez kb. 2 éve volt.
Azóta sok-sok kedves dolog született, de ma is épp úgy élvezem a megajándékozottak örömét, mint azon az estén, amikor hazaköltöztettem a lovat.
Persze nem tudtunk megállni egy lónál…
… és ajándékba is készült egy “lószerű” ló azóta! 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: