Edit Nagy kreatív napló

Ugyan kicsit megkésve, de azért megosztom veletek, hogy készültünk mi erre a mostani „rapid” Húsvétra. Nem nagyon értem, hogy ki állította össze ezt a 2016-os eseménynaptárt, de nem sok időt hagyott nekünk a tojásfestésre. Jól jött volna még pár hét a készülődésre! Végül sikerült beszerezni mindent. Van sonka, van kalács, tojás, jutott torma is – bár az állítólag így az ünnep közeledtével igencsak hiánycikk volt. Most először főztük szabad tűzön, bográcsban a sonkát. Volt értelme nyelni a füstöt! Amíg várakoztunk sütöttünk egy kis kenyérlángost is a kemencében. Na az valami szuper lett!!! Gábor!! Ezúton is köszi!!!

Minden ünnepre felállítok egy koncepciót magamban, hogy mit fogok készíteni, sütni stb. Nagyon komoly álomvárnak kell lennie, mert a végén többnyire megnyirbálom. Így legalább jó eséllyel marad pár értelmes és kivitelezhető ötlet is.

Egy reggel azzal ébredtem, hogy már elég nagy a fiam, akinek az anyukájára azt mondják, hogy kreatív. Na ez a fiúgyermek mégsem mehet reklámtáskával locsolkodni. (Bevallom így négyszemközt, hogy eddig nem is vitt magával soha. Általában a pedagógus keresztanyja volt az, aki gondoskodóan egy zacskót nyomott a gyerek kezébe.) Szóval megszületett az elhatározás, hogy a fiamnak szüksége van egy locsolkodó tarisznyára. Az már az ő kérése volt, hogy a tarisznya legyen jó nagy!!!

Nos egy tarisznyát varrni nem nagy kunszt. A feladat ott kezdődik, hogy legyen pasis, de húsvéti és ne legyen babás! Mert ciki tarisznyával mégsem mehetünk locsolkodni. Ezért esett a választás a csíkos anyagra és az applikálásra. Egy jelzésértékű nyúllal.

Hogyan varrjunk mégis tarisznyát?

Találjuk ki, hogy mekkora legyen! A kívánt mérethez ne felejtsétek el hozzáadni a varrásszélességet! Általában 1-1 cm-t szoktunk, bár mindenki maga tudja, hogy milyen varrásszélességgel szeret dolgozni. Kétszer szabjuk a kiválasztott anyagot (eleje és hátulja), valamint a bélést is. Színt színre fordítva 3 oldalán összevarrjuk a tarisznya külső oldalát és ugyanezt tesszük a béléssel is. A varrás elején és végén az “erősítést” se hagyjuk el! (Pár öltést varrunk előre, majd vissza és újra indítjuk a varrást. Ezzel tudjuk megelőzni, hogy kibomoljon a varrásunk.) Így lesz két tasakunk.

Készítsük el a pántot! Lemérjük a kívánt hosszúságú anyagot és a kívánt pánt szélességének a dupláját szabjuk, nem feledkezve meg a varrásszélességről. Félbehajtjuk úgy, hogy a fonák oldalát lássuk, és összevarrjuk hosszában. Ezután kifordítjuk és megvasaljuk a pántot. Ha igazán szépet szeretnénk készíteni, akkor érdemes végigtűzni a pánt két szélét hosszában. Így már van egy pántunk is a két tasak mellett.

A pántot gombostűvel rögzítsük a tarisznya külső anyagának színoldalához, majd kifordítva a béléstasakot is helyezzük el a tarisznyában. Arra kell figyelnünk, hogy a bélés és a külső anyagunk színoldalai legyenek egymás felé. Ha kész vagyunk a tarisznya összeállításával, akkor már csak össze kell varrnunk körbe a tarisznya tetejét, úgy, hogy hagyjuk egy kb. 10 cm-es rést a kifordításhoz. Kifordítjuk a tarisznyát és megvasaljuk. Más dolgunk már nincs is, csak annyi, hogy kézi öltésekkel lezárjuk a rést. Aki szeretné, természetesen szépen körbe tudja tűzni varrógéppel a tarisznya tetejét, így lesz „profi” a művünk, és nem mellesleg egy plusz tartást is ad majd a fülnek.

Ez egy alap tarisznya. Kedvünk szerint díszíthetjük is. Akár a gyerekek segítségével is. A gépi applikációkat mindenképpen érdemes még az összeállítás előtt megtenni, mert az anyagot akkor még könnyebb a gép alatt mozgatni. Ezzel a metodikával készíthetünk táskát is magunknak.

Egy ilyen tarisznyát már öröm megtölteni. Arról nem is beszélve, hogy amint elkészült, Anna a tankönyveit is próbálta beletuszkolni. Így már az is eldőlt, hogy nyúl-mentes időszakban miként is fogjuk hasznosítani ezt a túlméretezett tatyót.

Egyetek jó sok sonkát, élvezzétek az együtt töltött időt! Jó pihenést a sok munka után!

Bocsássátok meg nekem, hogy ilyen rég jelentkeztem, de annyi minden történt az elmúlt időszakban… Többek között bővültünk! Egy apró kis jövevény érkezett, aki újra becsempészte a kisbabák illatát a családba. Hála az én nővérem lányának, aki egy csapásra dédiket varázsolt a szüleinkből és nagyszülőket a sajátjaiból.

Mivel azért mégis csak a nagy magyar valóságban élünk, azért hozzátartozik a történethez, hogy oly sok társához hasonlóan ez a kisfiú sem ebben az országban látta meg a napvilágot. Bevallom nem is tudom, hogy sütött-e akkor ott a nap, mert arra gyakran esik, ja és a szél is fúj. Ha esett, ha nem, mi nagyon örültünk. Már jó előre vártuk szeptember végét. Elővettük a „naftalinból” azokat a ruhákat, amelyek Andrisnál úgy igazán a szívünkhöz nőttek, és gondolkodtunk, mivel is ajándékozhatnánk meg őt még ott bent a pocakban.

Mint tudjátok textil-ügyileg kicsit fixáltak vagyunk, az alapanyag nem volt kérdés. Roppant kreatívan kitaláltuk, hogy készítünk neki egy babatakarót és egy kispárnát, … na jó meg egy rongyit is, hogy legyen teljes a garnitúra.

Azért az mégsem járja, hogy egy egyszerű takaró legyen, kell bele valami, ami egy pici csavar, amivel egy picit több lesz, mint egy átlagos takaró. Valami amivel belecsempészhetem a saját gyerekeim törődését, gondoskodását és várakozását is ebbe a kis meglepetésbe. Kitaláltuk, hogy ők bizony rajzolni fognak. Mivel az anyag maga is dinoszauruszos volt, így adta magát, hogy T-Rex, triceratops , brachiosaurus és barátai kerülnek majd még rá. Na de nem ám akárhogyan! Kaptak A4-es fehér lapokat és arra megrajzolták az alanyokat. Az  anyukájuk – mivel ő meg igazán elvetemült fajta – azt alapul használva, megtűzte varrógéppel a kispárnát és a takarót (mert tűzés nélkül nem takaró a takaró!!). Távol áll a tökéletestől, de együtt csináltuk.

A garnitúra 

A tűzés

Jogos a kérdés, hogy ezt miért most írom meg, de tudjátok az a helyzet, hogy Ők – mármint a kis család – ez év elején tudtak csak hazajönni. Szóval végre a kezünkbe vehettük Alexet. Édes volt, jó illatú és kíváncsi. Nem is értette, hogy került a közelébe ennyi ember, aki mind őt akarja. Olyan elképesztően tisztán tudnak nézni a babák… mindig elcsodálkozom rajta. Tudjátok, úgy mélyen, vesébe…  Persze amikor elkezdett sírni azonnal megfenyegettem, hogy visszaadom az anyukájának! 😉 Megvan annak a romantikája, ha egy gyereksírást már nem neked kell megoldani. Ha már itt voltak, tartottunk keresztelőt, és a hétköznapok dacára igyekeztünk a lehető legtöbb időt egymással tölteni.

Készült pár apróság is a hétköznapokra, hogy ha már visszautaznak, akkor se maradjon nélkülünk Kiskoma. Készült pár előke, mert evés közben is sikkesnek kell lenni. Arról nem is beszélve, ha majd az első fogacskákkal együtt a fokozott nyáltermelés is megindul, sok ilyesmire lesz szükség.

Apróságok – apróságoknak

Az én személyes kedvencem a kocka. Minden oldala más, színes állatokkal, csillagokkal. Az élekben különböző tapintású szalagok kaptak helyet. Azért, hogy a fejlesztést még tovább erősítsük, egy  csörgő is került a kocka belsejébe. Ilyenkor nagy segítségünkre lehet a meglepetés tojásokban lévő műanyag „kapszula”. Én gombokat tettem bele. Mivel a kocka belsejében van a tömőanyag közepén, így nem kell attól tartani, hogy bármi gondot fog okozni. A kocka varrásánál az élek állítására kell figyelni, hogy „pont ott és pont addig” varrjunk, mert akkor lesz szép. Ez magyarul annyit jelent, hogy a varrásszélességet minden oldalnál pontosan be kell tartani. Az utolsó élnél hagyjunk egy nyílást, mert ezen keresztül tudjuk kitömni a kockánkat és a csörgőt is csak el kell helyezni a kocka közepén valahogy. A legvégén a nyílást rejtett öltésekkel tudjuk lezárni.

Fejlesztő kocka

Egy kevéske textil, ötlet és törődés. Ennyi kell csak, hogy igazán különleges, egyedi ajándékokkal lepjük meg a babát és az anyukát is!

Azt hiszem, nem csak nekem tetszik! 

Saját, hirtelen felindulásból készült fotókat használtam a bejegyzéshez.

Vészesen közeleg, sőt! Szülőként megélni egy ilyen időszakot maga az ámokfutás. Nekem. Imádom minden napját, de be kell valljam, strapás.

Annyira csodálom azokat a szuperanyukat, akik ilyenkor november végén már tökéletesen tudják ki, mit kap karácsonyra, a szekrényben már becsomagolva ott lapulnak az ajándékok. Az egész lakás/ház karácsonyi díszben és illatban úszik. Az adventi koszorú, természetesen a lakásdíszekkel tökéletes harmóniában várja az első gyertyagyújtást, sőt már a fotók is elkészültek, hogy vasárnap az elsők között tudják megosztani azokat a közösségi oldalakon.

Nálunk, a munkahelyemen ilyenkor extrém hajtás van. Na jó, mindig az van, de ilyenkor giga-mega-turbó fokozatba kapcsolunk. Tehát tudhatnám, hogy ekkortájt semmire sem lesz időm, de képtelen vagyok szeptemberben a karácsonnyal foglalkozni. (Örülök, ha a hétköznapokat túléljük.) Pedig minden egyes évben megfogadom, hogy listákat fogok gyártani arról, kinek, milyen alkalomra (hűűű nálunk nagyon sok van decemberben), mit kell vásárolni, milyen elintéznivalóim vannak stb.!!!! 

Ennek ellenére újra és újra rám szakad a felismerés, hogy listák sehol, hétvégén gyertyagyújtás, koszorúk száma: 0. Bár, ha elég sok apróságot felhalmoztál már korábban, akkor egész gyorsan és könnyedén össze lehet dobni egy vállalható koszorút. Tényleg!!!

Hoppá! Lassan fel kell akasztani az adventi naptárt, de mi is kerüljön bele? Szerencsére ilyen esetekre mindig van itthon egy-egy mütyür, csoki stb. (Persze mindenből 2 kell, mert na…) A kezdeti krízisen az átsegít. Csak édesség mégsem kerülhet minden nap a csillagokba, mert úgy járunk, mint Körmendi János a szamovárral. Meg az amúgy is annyira, de annyira egyszerű és unalmas megoldás lenne. Remekül felhasználhatók és elrejthetők ilyen esetekre az áruházláncokban bizonyos vásárlások után járó kis figurák. (Ejnye!! Tilos mindet egyből odaadni a gyerekeknek!)

Mi tavaly vezettük be először az angyalkák üzeneteit. Magam is meglepődtem rajta, de tényleg ennek volt a legnagyobb sikere. Nem kell nagy dolgokra gondolni, ilyesmiket írtam:

„Ma süssetek anyucival mézeskalácsot!”,  vagy

 „Ma elmehettek játszani a szalma labirintusba!”, vagy

„Mindenképp igyatok egy fincsi forró csokit az adventi vásárban!” esetleg

„Ma készítsetek karácsonyi díszeket!”.

Mivel ezekre amúgy is sor kerülne, így összekötjük a kellemest a hasznossal. Jól gondoljuk meg, melyik napra tesszük be a cetlit, mert ezeket kötelező betartani. A mézeskalácssütésre mentálisan igen erősen készüljünk fel! A gyerekeket a közös programoknál aligha teheti boldogabbá bármi. Munka ide vagy oda, ezekre kell időt szakítanunk. Az éjszakák amúgy is elég hosszúak, hogy behozzunk a lemaradásunkat.

Most annak kellene következni, hogy nézzétek, én ilyen naptárt készítettem, de nagyon őszinte leszek veletek. Én magam nem varrtam, adventi kalendáriumot, mivel évekkel ezelőtt vásároltam egyet kb fillérekért egy áruházláncban. (Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer varrógépet fogok használni itthon.) Nem szeretném azonban, hogy textilből készült adventi naptár nélkül maradjatok. Ezért összeszedtem pár olyat, amit bárki el tud készíteni minimális varrástudással. 

Tökéletes alapanyag kezdők számára a filc. Egy jó olló, tű és cérna. Ennyi kell hozzá és garantáltan csillogó szemeket eredményez. Szerintem simán készíthetitek ezeket a naptárakat akár a gyerekekkel is. A mese lehet hozzá az, hogy reggelre az angyalkák meg tudják tölteni meglepetésekkel. Én mindig az aktuális napi „szütyőt” töltöm meg, mivel nem zárhatóak a csillagjaink. Így minden napra marad meglepetés. Ha egyszerre szeretnétek feltölteni a naptárt, gondoskodjatok róla, hogy jól zárhatóak legyenek. Sok-sok kíváncsi szemnek és kéznek lesznek ugyanis kitéve!

Na jó összegyűjtöttem pár villám adventi kalendáriumot a nagyon elfoglalt, esetleg későn ébredő, esetleg nem annyira „kézügyes” anyukáknak. Ezekhez még textil sem kell. Otthon, gyorsan és könnyen el lehet készíteni mindet. Jórészt papír kell hozzá, olló, ragasztó… meg pici idő.

… és, ha minden kötél szakad, végre használhatjuk a párjukat vesztett, magányos gyerekzoknikat is. Most mondja valaki, hogy nem cukik!!!

A képek forrása: pinterest

Évente szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a gyereknek szekrénye van, abban pedig ruhák. Optimális esetben a gyerekeknek van egy olyan tulajdonságuk is, hogy növekednek. Nekünk meg dolgunk van, mert a kinőtt ruhákat át kell válogatni. Ha van azonos nemű másik gyermekünk, akkor átkerülnek egy másik polcra, vagy szekrénybe. Egyéb esetben keresünk a családban, baráti társaságban egy lehetséges örökbefogadót, vagy valamelyik segélyszervezetnél kötnek ki ezek a ruhadarabok. (Tudom, hogy van pár üzleti vénával ellátott anyuka, akinek továbbértékesítésre is van energiája, de nem gondolnám ezt általánosnak.)

Nálunk mindig akad egy-két olyan póló, amihez annak ellenére ragaszkodunk, hogy már a mérete nem az igazi. Előfordul, hogy a mintája, anyaga tetszik nagyon, vagy túl sok a hozzá fűződő élmény. Az ok mindegy is, a lényeg, hogy nehezen engedjük el. Nézegethetjük még egy ideig, de inkább használjuk!

Keresgéltem, rátaláltam, megcsináltam.

Pólóból „táskát” varázsolni végtelenül egyszerű dolog. Akár egy gyerek is el tudja készíteni. Semmi másra nincs szükség, csak ollóra, tűre, cérnára és egy adag bátorságra. Ha van varrógéped, azzal gyorsabb leszel, ha nincs, azzal sincs baj. A póló méretétől függ, mi fog elférni benne. Elképzelhető, hogy csak néhány apróság, vagy a felszerelés egy-egy különórára, de egy férfiember pólójával már bevásárolni is mehettek.

Szeretnéd látni, hogy milyen egyszerű? Ennyire!

Képek: saját és Pinterest

Hiszek abban, hogy nem történnek véletlenül dolgok. Amire szükséged van, ami neked való, az szembe fog jönni. Nincs másra szükség, csak engedd, hogy vezessen a saját belső hangod. A pici csengettyű mindig jelezni fog.  Bárhol megszólalhat, éppúgy egy fontos döntési helyzetben, mint a csokis polc előtt a boltban, ahová vásárolni jársz.  Tessék bátran fülelni!!!

Legutóbb a könyvtárban hallottam. Oda a gyerekek is szívesen tartanak velem. Válogatunk, nézelődünk, olvasgatunk. Ha kedvük van mesét hallgatnak, vagy társasjátékozunk. Egy ilyen lazulós szombat délelőtt már hónunk alatt a kiválogatott könyvekkel épp a kölcsönzős pulthoz tartottunk, amikor az egyik polc felől éktelen csilingelés hallatszott. Újra odanéztem és a világoskék borító ott volt, de nagyon. Be kell állnom a sorba és megjegyeznem, hogy a borító igenis fontos. Egy mágnes. Lehet egy könyv akármilyen jó, ha nem szólít meg akkor az ott fog maradni. Kivéve, ha épp azt keresed. (Lehet, hogy egy pénteken elosontam volna a polc előtt, de ez egy szombat volt. Egy ráérős, csak a miénk szombat. Nem az a „Te jó ég! Takarítani kell és a mosógép is leállt” szombat.) A kékségből kiemelkedett egy olló, gombok, cérnák, bőrönd, cipő 😉 Leemeltem, megnézegettem. Éreztem, hogy ez nem lesz egy Dosztojevszkij, de ki is vágyik arra ebben a nagy melegben? „Csajosnak” tűnt, olyannak, amit a lopott félórákban, vagy már késő este is olvashatsz elalvás előtt, és nem kell a szabadidődet szorongással töltened. Átment a rostán, bekerült a kupacba.

Otthon azután megismerkedtünk, Dóra és én. Először akkor mosolyogtam, amikor kiderült a főhősről, hogy ő egy huszonéves lány, aki petárdamanókat varr. Jól nevelt manókat, akik strapabírók, akikkel lehet játszani, aludni, vacsorázni. Ezeket a kis lényeket Kornival, az őt mindenben támogató, gyermekét egyedül nevelő barátnőjével árulja egy téli kézműves vásár standján. Persze a kreativitás ebben a világban még nem kielégítő, ezért az útkeresésében Dóránk jógát is oktat egy közeli teremben. A szülei is nagyon helyesek. Naná, hogy az édesanyja pszichiáter, de igyekszik a lehető legritkább esetben analizálni saját gyermekét. Az édesapja? Őt imádom!! Persze a sors egy majdnem tökéletes álompasit is kerít. Amikor már azt hinnénk, hogy „minden szupi szuper”, azért szembesülünk vele, hogy ez a regény is egy magyar író tollából született. Egy igazán optimista, de mégis csak magyar író tollából, aki nekem tetsző humorral nyúlt a karakterekhez és dialógusokhoz.

Szeretni fogod, ha valamilyen formában alkotsz, ha keresed az utad. Keserédes gondolataid lehetnek, ha még nincs meg a nagy Ő, vagy ha már ott van melletted. 

A könyvek megóvásához remek ötlet egy borító varrása. Az egyik ismerősöm egy ilyen borítóval akarta meglepni a barátnőjét, aki imádja a katicákat. Megmutatom, milyen lett. Az internet remek leírásokat rejt, a méreteket szabadon módosíthatjuk. Filcből akár gyerekekkel is pillanatok alatt elkészíthető, amit kedvük szerint díszíthetnek pl. gombokkal, gyöngyökkel, hímzéssel.

Amikor egy gyerek megszületik, akkor megvesszük számára az első plüssfigurát. Az persze ilyenkor eszünkbe sem jut, hogy egy megállíthatatlannak tűnő lavinát indítunk el. Majd jönnek a rokonok, az ünnepek… Egyszer csak azt vesszük észre, hogy a gyerekszobában már lassan a gyerek sem fér el, mert mindenütt mackókba, nyulakba és egyéb állatkákba botlunk.

A játékforgalmazók mindent meg is tesznek érte, hogy elhitessék a gyerekekkel, hogy nem ember, akinek nincs egy pelenkázható, beszélő és etethető pónija, hangokat kiadó hol házikó, hol meg katica párnája, vagy akár egy horkoló Micimackója. Mi meg frászt kapunk, ha az éjszaka közepén altató dallamot játszik a póni, vagy egy idegbeteg kínai sláger hangzik fel egy baba gyomrából.

Kedvencek mindig vannak. Egy hűséges és elválaszthatatlan társ, aki együtt nő a gyerekkel és mindenütt jelen van. Annyira tetszik, amikor a közösségi oldalak segítségével hazatalál a kis gazdájához egy-egy elkóborolt kedvenc. Mert ezek az állatkák a családok szerves részét képezik. Ha valahol elbújik a lakásban, addig senki sem alhat, amíg elő nem kerül, és bizony az a kopott nyúl, mackó, vagy cica semmivel sem helyettesíthető. 

Fogadjatok meg egy jó tanácsot! Ne adjatok olyan alvós állatot a gyerkőcnek, ami nem reprodukálható! Komoly lelki tehertől szabadulhattok meg így! (A pakliban persze benne van, hogy a gyermek felismeri az új egyedet és nem fogadja el, de hessegessük el a fejünk felöl ezt az apró fekete felhőt!)  

A néhány kivételtől eltekintve az állatkák jelentős része a feledés homályába vész. Ilyenkor csoportosítjuk azokat, majd jönnek a jól bevált „gyűjtsük hálóba”, vagy dobozoljuk be ötletek. Ahogy a gyerekek nőnek a hely kell, de abból mindig jó kevés van. Mi legyen velük? Ha a családban van kisebb gyerek, megtehetjük, hogy némi huncutsággal áthárítjuk a problémát az ő szüleire. Esetleg lehetünk nagyon jó fejek és elajándékozhatjuk a gyermek volt óvodájának is, vagy a környezetünkben lévő karitatív szervezeteknek. (Belegondolni is szörnyű, hogy mennyi gyerek kényszerül nélkülözni!)

Ha mégis ragaszkodunk – mert valljuk be, hogy ragaszkodunk – a játékokhoz (mert pont járni kezdett, amikor megkapta ezt a lovat, vagy jajj de örült ennek a békának), akkor fontos lesz elgondolkodni azon, mi legyen a sorsuk. Ha a kisebb ellenállás felé megyünk, akkor levisszük a garázsba, dobozolva, felcímkézve (ha-ha-ha), vagy esetleg a padlásra a többi holmihoz, amit biztos valami manók hordhattak össze az elmúlt évek alatt, mert mi tutira nem halmoztunk fel ennyi felesleges holmit.

Na szóval, ott tartottunk, hogy mi is legyen velük… Mit tudunk a plüssökről? Azt hogy puhák!!! Mire is használhatnánk valamit, ami puha, rugalmas, sok van belőle és még könnyű is?

Az inspirációt egy vendéglátóhely adta, ahová betértünk, amikor megmártóztunk a medvehagyma-illatú völgyekben. Régen ott egy bisztró működött, ahol az előző évszázadban elég sokszor ebédeltem. (Nem is tudom, hogy sírjak, vagy nevessek ezen, hogy ezt akár így is leírhattam? … Inkább nevetek.) A hely így ismerős volt, viszont nagyon komoly átalakuláson ment át. Ebéd már nincs, de nagyon finom kávé, gyermek-álom szörpök és egy csodaszép kályhával fűszerezett környezet igen.

Az egyik sarokban várt ránk a meglepő fordulat, egy pihe-puha játszórészleg. Egy textil-birodalom! A nagy babzsák fotelekből, egy galériából, valamint gyermeki fantáziából ott hirtelen egy kalózhajó született. Rakománnyal, árbockötéllel, függőággyal, a kapitány személyének folyamatos változásával. Olyan jó volt látni, hogy életkoruktól függetlenül játszott ott az óvodástól a felsősig minden gyerkőc. Nem volt semmi, ami trendi, ami műanyag. A  XXI. század gyerekei mégis élvezték. Nem is kicsit. A játék hevével a decibel-szint is folyamatosan nőtt. Próbáltuk őket csitítani, de kiderült, hogy itt ez a normális! Értitek??? Azért szóltak, hogy kiabáljanak nyugodtan a gyerekek!!! Amikor jobban szemügyre vettük a tárgyakat, minden kislabda, kocka pamutfonalból készült.

 A “kalózhajó”

Lazulás

Még sohasem láttam kávézóban ennyire egyedi, egyszerű és mégis barátságos kis kuckót, amit akár otthon is készíthetünk.

Az jutott eszembe, hogy milyen jól el lehet bújtatni egy-egy ilyen fotelban, puffban a megunt plüssállatokat töltőanyagként. Így a cseperedő gyermek kap egy szuper kuckót, ahol „lóghat” a barátaival, mert az mégis milyen ciki már, hogy széken üljenek! Az állatkák új értelmet nyernek, és ha a menő barátok elmennek, egy cipzár segítségével még a kedvenc egyszarvú is elérhető! 😉

Hogy vagytok? Tele a pocak? Lehet találóbb úgy feltenni a kérdést, hogy kellemesen rosszul vagytok már a sonkától és a tojástól? Kezeitek? Kihevertétek már a tavaszi nagytakarítást? Biztosan vannak olyan szuperanyák, akik tervszerűen, ügyesen beosztva az időt már jóval korábban elkezdik, de én nem.

Biztos, ami biztos az utolsó pillanatban készítek “csatatervet”, és ahhoz többé-kevésbé tartom is magam. Ennek most az lett az eredménye, hogy a dagasztógép feltalálójának – akárki volt is az illető – nagyon hálás vagyok, mert a jobb kezem már alkalmatlan lett volna a kalács bedagasztására a sok suvickolás után. Lehet most is megfogadom az esélytelenek nyugalmával, hogy legközelebb időben hozzálátok…

A legjobb az egészben, hogy egy anyának mindig akad segítsége. Leginkább akkor, ha nagyon iparkodna. Ekkor jön az, hogy lemondunk egy sütiről, és egyet feláldozunk a gyermeki fejlődés oltárán. Így nem készült hókifli, viszont Anna sütött egy répatortát. A díszítésbe Andrist is bevontuk. Szabadon rajzolhattak rá. Igazán szép rét kerekedett ki a végére, ahol a virágok körül pillangók repkedtek, és egy szitakötő is került rá egy dinoszaurusz fej mellé. (Ez utóbbi nem biztos, hogy autentikus tartozéka egy rétnek, de jelen esetben ettől a ténytől eltekintettünk Andris kedvéért.) Őszintén elégedett vagyok a végeredménnyel, fincsi kis tortát rittyentettek.

Húsvét lévén nem feledkezhettünk meg a vendégekről sem, hiszen a locsolkodásért jár valami meglepetés. Nálunk családi hagyomány volt, hogy festünk tojást. Mindig azt a módszert alkalmaztuk, hogy valamilyen szép formájú levelet illesztettünk egy tojásra, amit harisnyába kötöttünk. Így került a tojás bele a hagymahéj kifőzött levébe. Majd abban főztük azokat keményre. Leszedtük róla a harisnyát, megtöröltük és végül olajos kézzel áttöröltük, amitől csodaszép fénye lett. Érdekes, hogy amióta van internet, azóta úgy tűnik nincs ember, aki nem így festett volna tojást világ életében, de határozottan emlékszem, hogy ez a harisnyás módszer gyerekkoromban igen egyedinek számított errefelé. Volt időm ráunni, így az idén már nem készítettem ilyen tojásokat.

Valami helyes, egyedi meglepetésre gondoltam. Szeretem a gyorsan összedobható, mégis kifejező dolgokat. Néhány jellemző vonás és máris megszülethet egy nyúl. Például 2 nagy fül, egy bojt és egy helyes pofi elég is lehet ehhez. Kaptak egy-egy zsebecskét a pocakjukra, amibe majd egy kis csokoládé kerül.

A tojások is textilbe burkolóztak ebben az évben. Másra nem is volt szükség, mint maradék anyagokra (szigorúan tilos kidobni a szabás után kimaradt darabokat, mert ilyenkor jövünk rá, mekkora kincsek), pár hungarocell tojásra, kevéske szalagra és tapétavágó késre. Na jó, egy kis fantázia sem árt hozzá. A lényege az, hogy bemetszéseket ejtünk a tojáson, és ezekbe a résekbe nyomkodjuk be az anyagszéleket. A profi foltvarrók igazán elképesztő csodákat tudnak így kreálni, de mi most nem mertünk olyan nagyot álmodni. Én jó kis haladós negyedeket készítettem, de bármilyen cikkeket lehet. Az a legjobb a maradék anyagok felhasználásában, hogy ismét kezünkbe vehetjük a kedvenceinket. Mosolyogtam, amikor az első ruhám anyagát megfogtam és eszembe jutottak a ringli gyártás verejtékes pillanatai. Jó volt látni, hogy az a textil egy újabb kis csoda forrása lett.

Szeretem a kellemes, finom mintás textileket. Könnyen alkalmazkodnak és hagyják, hogy dolgozzunk velük.

A nagy tojáson lévő anyag nagyon céltudatos volt. Egyszerűen nem tudtam nem felhasználni, annyira akart tojásruha lenni. Én megértem. 🙂

Amikor én kislány voltam, Piroska és Juliska nénik kenték reggel a tízóraira szánt kenyeret és főztek minden nap a suliban. Sokan fanyalogtak már akkor is a menzára. Nyilván ember nincs, aki mindenkinek meg tud felelni, mégis visszasírjuk a régi szép időket, mert ami most a közétkeztetés terén folyik, menzareform címén…

Nem szeretnék én ebben igazán véleményt nyilvánítani, hiszen „csak” anyaként szembesülök vele és fizetem. Ennyi a mi dolgunk, a többiről meg tudományos alapon döntenek. Valakik, valahol. Azért megnézném, hogy a minisztériumban mit szolgálnak fel ebéd gyanánt. Vajon ott is betartják-e a kiírt kvótákat, vagy kizárólag a kórházi betegekért és a gyerekekért aggódnak? Arra is kíváncsi lennék, hogy mesterszakácsaink ilyen szabályrendszer mellett mit tudnának a tányérokra tenni. Nem az anyagi keretre gondolok, mert azt már Buday megmutatta.

Értem én, hogy sok a túlsúlyos gyerek, de így sem lesz kevesebb. Bár megjegyezném, hogy a gyerekeim osztályaiban egyáltalán nem ez a jellemző. Norbi drámázik itt nekem, hogy a lakosság 1/3-a elhízott. Lehet, hogy nagyon szerencsés vagyok és tényleg egy rózsaszín buborék közepén ülök, de én nem ezt látom magam körül. Nem azt mondom, hogy nem fordul elő, de azért a harmada az görögös túlzás! A túlsúly hátterében szerintem egyébként sem az iskolai menza áll. Persze, fontos az is, hogy mit eszik a gyermek napközben, de azért a nap végén az a gyermek hazatér, és ha éhes, akkor bizony eszik. Este és sokat!!! Ez meg ugye nem túl szerencsés. 

A mi családunkban szokás a főzés. A gyerekek minálunk úgy cseperednek, hogy a marhahúslevesben bizony benne foglaltatik a marhahús, a zöldség, (Isten bocsássa meg) a só és a bors is, na meg a cérnametélt. Bizony sütünk kenyeret (fehéret is!). A húst is hagyományos bundában rántjuk ki. Tudom, hogy nagyon nem trendi, de FINOM!!!

Lehet, hogy a mi gyengeségünk, de bizony Andrisom torkán – jöhet bármilyen tudományos magyarázat – egyetlen falat sem fog lemenni, ha az ízre, színre, állagra és illatra (így egyszerre) el nem nyeri a tetszését. Illetékes Úrnak üzenem, hogy ő nem fogja soha megszokni az új ízeket. Valamint az is talán egy rossz hír, hogy azok vannak kevesebben, akiknek mindegy, mi van a tányéron, úgyis megeszik. Kéretik a döntéseket alaposabban átgondolni, esetleg az érintett szegmensben tájékozódni! (Itt a gyerekekre gondolnék!)

Esküszöm én próbálkoztam. Sokat. Szerencsére hazahozták a tízórait és uzsonnát, így láttam, hogy mi került eléjük. Ezeknek egy része kritikán aluli, de azért van olyan is benne, amit nem értek, hogy miért nem lehet megenni. A lényeg, hogy mi kifizettük, de ők nem ették meg. Mit tehettünk? Ettük mi! Joghurtos kavarós sütik garmadája készült, mert a natúr joghurtot én sem eszem meg. Tegye fel a kezét, aki a gyerekei uzsonnáját eszi rendszeresen egy kis feljavítást követően! Bevallom, hogy már én is nagyon untam. Így megszületett a döntés.

Megírtam a kérvényt, és lemondtam amit lehetett. Az ebédet muszáj fizetni, de a tízórai és az uzsonna hétfőtől már az én gondom. Jó hírem van. Működik. Bízom benne, hogy a lelkesedés nem hagy majd alább! Egyelőre esznek. Tudom, hogy mit és mennyit. Persze korábban kell kelni egy kicsit, ki kell találni, hogy mit is csomagoljunk, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem hozzuk ki annyiból, mint amennyit eddig fizettünk. Mégis szívesen teszem, mert nem lesz üres a gyomruk, és mindig a fülemben cseng Mamika mondata, miszerint nem az a drága amit megeszünk, hanem amit kidobunk.

Nem akartam, hogy elkallódjanak a finomságok, így mindkét gyerek kapott egy-egy uzsonnás tatyót. Andris imádja a zöld színt, így ő ezt a sünis anyagot választotta.  

Anna egy cicás textil mellett döntött. A tasakok minden reggel ilyen ducik lesznek. Tökéletesen elférnek benne a szendvicsek, kis dobozban zöldség, gyümölcs és egy kis finomság.

Ha nagyon profik akarunk lenni, lehetőség van a textil laminálására is. Ezáltal akár egy vizes szivaccsal is tisztítható lesz az uzsonnás tasakunk. 

Nincs kegyelem! Ha van gyereked, akkor tudod, hogy miről beszélek. Amennyiben több sarjad is akad, na akkor fokozottan hátrányos helyzetben vagy! Ugyanis a farsang megállíthatatlanul közelít!

Te melyik csoportba tartozol? Mert van több is. Ha a tervezgetős fajta vagy, akkor már januárban tudod, hogy nincs mese, dönteni kell. (Na jó, találkoztam már olyannal, aki már jóval korábban tudja, de szerintem ez elenyésző százaléka csak az anyáknak.) Meg ugye vannak, akik az utolsó pillanatban eszmélnek rá, hogy bizony ez a program az idén sem marad el, és jön a kapkodás fűhöz-fához.

Persze előállhat az a helyzet, hogy a gyereked rendelkezik határozott elképzeléssel. Ilyenkor a MI már nem kérdés, csak a HOGYAN. Ellenkező esetben – nézzünk szembe a tényekkel – nekünk kell kitalálni a jelmezt.

Mihez nyúlhatunk ötleteléskor? Az internetes keresők jó barátaink, használjuk bátran! További lehetőség még a mesék világa és a természet. Esetleg tárgyak, de ma már ritkán öltöznek a gyerekek hirdetőoszlopnak.

Milyen a jó jelmez? Van egy nagyon fontos szempont, amit szerintem mindig érdemes észben tartani. A gyerek a jelmezben több órát fog tölteni. Az iskolákat és óvodákat pedig fűtik. Nem kicsit, nagyon!!! Ezért javaslom a nagy, szőrmés jelmezek mellőzését. A gyerek természeténél fogva mozog. Tudom, ez nem újdonság, de a jelmez kiválasztásánál gondoljunk erre is. Szerintem nem igazán szerencsés nagy dobozt húzni a gyerkőcre, ha azt akarjuk, hogy esetleg le tudjon ülni, vagy szaladgálni. Remélem az „ikerjelmez” (van ilyen szó? most már van), mint a ló, fel sem merül! Gondoljunk bele, milyen vizuális élmény éri a hátsó gyermeket a rendezvény ideje alatt. Na jó, inkább ne gondoljunk bele!

Tételezzük fel, hogy az ötlet megvan! Éljen!!! No, de egy újabb probléma, hogy honnan szerezzük be? Kényelmeseknek ott a kölcsönző. Szerintem ma már minden városban elérhető ilyen. Rossz hír a későn ébredőknek, hogy esély sincs szerintem már február elején a válogatásra. Viszont azok közül, ami maradt, stabilan lehet választani. (A szőrös medve tutira bent lesz, de arról leírtam már, hogy mit gondolok.)

Ott vannak még a multik, a diszkontok, ahol 100% szintetikummal lesznek tele a polcok.  Ebben az évben tutira lesznek minden csoportban és osztályban „Elza ikrek” (gyerekteleneknek és mesekerülőknek segítségül: Jégvarázs), ja és még idén is Pókemberek. Megvan ennek is a romantikája… A delejes hangulat garantált, és érezni fogod a nap végén, hol a gyerek! Amennyiben ezeken a polcokon sem találjuk meg gyermekünk számára a kívánt jelmezt, és ismerőseink sem tudnak kisegíteni,  na akkor támadnak fel poraikból a hős anyák!!! Nincs mit tenni 3×2 kreatív kapszula és nekiállunk a megvalósításnak.

Mazochista alkat lévén minden évben beállok ebbe a sorba. Szeretem bevonni a gyerekeket az első fázisokba. A megvalósítás rám marad, de együtt találjuk ki, hogy mit és hogyan. Persze ekkor alá kell írniuk egy titoktartási nyilatkozatot. Én is tartom magam ehhez, így még az idei projektek szuper titkosak. Ígérem, ahogy vége a farsangnak, mutatok majd képeket.

Azért, hogy amit leírtam hihető legyen, mutatok nektek képeket az elmúlt évről. A természetből merítettünk, mert ők imádják az állatokat.

A pókra szavazóknak gratulálok, a felületesen, polipra tippelőknek javaslom, a szemeket átszámolva, gondolják át újra!

2014. trendi állata, a bagoly. Ebben nem kevés munkaóra volt! 

Különösen elvetemült embertársaimnak szívből ajánlom a baráti társaságban megrendezett, ilyen jellegű bulikat!!! Néhány éven keresztül volt benne részem, és mindig fergetegesre sikerültek. Szuper látni, hogy milyen kreatívak tudnak lenni az emberek.

Lassan vége a januárnak. Munkára fel!!!

Az egész történet egy lóval kezdődött. Meg Évivel, akivel volt egy közös munkánk. Akkortájt indították a Padlás Varrást. Úgy gondoltam, hogy na ez egy igazán nekem való  program. Csajok között kreatívkodunk, és 1 db ló (a kb. 30 mellé) még igazán elfér otthon. Így szabaddá tettem magam a soron következő foglalkozásra. Mamikánk jött, én mentem…

Liftezni is kellett, mert a Padlás tényleg a padláson van ám! Pogácsa illat lengte körbe a nagy szabászasztalt, és a varrógépek megfeszített cérnáikkal várták, hogy elszabadulhassanak.

Persze a szokásos módon gyorsan bemutatkoztunk és még gyorsabban felejtettük el egymás nevét. (Nem tudom, más hogy van ezzel, de én hajlamos vagyok arra figyelni, hogy érthetően mondjam el a nevem, majd miközben örülök, hogy ez sikerült, addigra már ott szemben az a másik ember rég elmondta a sajátját. Ilyenkor jön a következő lépés, az információ beszerzése! Figyelni kell arra, hogy ki fogja az illetőt a nevén szólítani. Ha a társaság kellően nagy, ez elég komoly kihívás!)

Zsuzsi bemutatta az ő lovát, amit már előre megcsinált, hogy tudja pontosan mennyi idő alatt készülünk majd el vele. Előkészítette a nagyon szép – nagggyyyooon drága – textileket, amiből választhattunk. Ez volt talán az első pont, amikor is a „3 óra alatt meglesz ez” gondolat átértékelésre került. Egy jó fél óra alatt végül mindenki kikötött a saját anyaga mellett.

Belevágtunk.

„A fejébe neeeee, mert az nem jó!”

Kisajátítottam a zöld ollót. Meg voltam róla győződve, hogy én csak használom, de egy idő után kiderült, hogy azt csak én használom… Nem bántam, mert az egy igazán jó olló ám!

Évi mondta, Zsuzsi (két tea, kávé között) mutatta, Móni megcsinálta, ha valakinek nem ment.

A varrógépek egyenesen varrtak… volna, ha hagyjuk. Pont ott varrtunk és pont addig. Ez különösen fontos volt az állat hátsó részénél, mert egyébként a végeredmény olyan lett volna, mintha kancánk már a tágulási szaknál tartana. (Én kérek elnézést, de a csapatban – szinte – mindig van valaki, aki éppen babát vár, vagy éppen szült, vagy éppen szoptat, vagy éppen elválaszt, így ez a hasonlat igazán kézenfekvő.) Amikor ezzel végeztünk, jött a tömés. Annyira szépen kikerekedtek a pacik.

Már csak néhány fontos apróság volt hátra, mint a fülek, a sörény és a farok. Ezeket szigorúan ülve kellett felvarrni, mert kézzel csak ülve öltünk. Ehhez Évi ragaszkodik, és Ő már csak tudja, mert neki papírja is van erről.

Majd jöhettek a hímzett szemek, és megszületett a “handmade” LÓ! Én varrtam. Nagyon élveztem. Azt is, amikor hazaérve Annám magához szorította és örült. Nagyon örült. Ez kb. 2 éve volt.

Azóta sok-sok kedves dolog született, de ma is épp úgy élvezem a megajándékozottak örömét, mint azon az estén, amikor hazaköltöztettem a lovat.

Persze nem tudtunk megállni egy lónál…

… és ajándékba is készült egy “lószerű” ló azóta! 😉